(szino)líra
torzószótár
angyal
ahogy a bizonytalan ködökbe visszatekintek első találkozásunk úgy esett hogy az angyal régi szokások szerint kicsinyítve míg izgatott gyermekét valamelyik szülő félrevitte az ugyancsak megereszkedett nyílászárók párnatömítésein át észrevétlenül beröpítette az apró karácsonyfát a kisasztalra aztán valahol valaki csengőt rázott a meleg szoba felé majd az udvarra gyanútlan gyerekeknek jelezve hogy továbbröppent már az égies keretbe az onnan légiesen leszálló alkat akit senki nem láthat ki a jóság fátyolában örökösen csak hallgat néha ki-kiröppenve a szférák áhítatos zenéje mögül aztán mivel a mesék sose érdekeltek és tudtommal különös módon az ő szárnyuk tanulságos vaskos reáliában ritkán rebbent hívőként hanyagolható lévén legközelebb nem találtunk egymásra csak a művészetekben fiatal ambíciókkal a régiség irodalmát egyelőre nehezen fogva csodás egyházi festményekre csodálkozva kerestem hosszasan rejtelmét mit is akarnak a lassan táguló hit vásznain ezek a kis pufik végül öregedvén az ellentmondásos világ kezdett kötekedések nélkül egyre összeállni hiszen a lét peremén nehéz már bármivel vitázni
angyali
miként egykoron a korbáccsal űzött rongyos szolgahad a nyelviségi kényszer rögös ösvényein a kikényszerített ihlet úgy halad kínos s sejtelmes céljai felé előbbi az emberhez méltó életnek kereteit nem lelé mielőtt lehanyatlik utóbbiból mikor már véglegesen kihűlnek a védteleneket butító önmutogató haknik ám a teremtés vágya az ereszkedő lélek mélyén még kiabál komoly szellemi környezetben kezdi lecsupaszítani magát a magány a szavak egyre inkább szikláknak zord homlokáról lepattannak nem értve görbülő ujjaid még miért matatnak valami fontoskodó lírai kegyelem után amely megkönnyebbüléssel szövi át a tompaságba fojtott meddő délutánt az értelem különös szakadékát átugorva amelyben a hangulat milyen maszatolások után lehet angyali ha régóta hitetlenkedsz mikor angyal módra röpködnek feléd hamis dallamok a figura pedig miként a zseniálisan kétkedő régiségben hiába nézed nincsen ott csak híg konszenzusod látja mert nincs erőd hogy állandóan tüzelj a nagyvilágra melyben már protonokká zsugorodik a jelentés és minden fogalom gyorsan olvadó festék a vertikálisan elnyújtott ismeretlen térben
ankét
a gyűrött asztalokon még néhány száraz pogácsa és félig nyelt műanyag flakonok a lepusztult csendélet kiégett piktorának itt lenne a legjobb alkalom hogy a szellemi meddőséget törékeny kompozícióba fogja amint az üresség utólag beszivárog színes luftballonokba és a tudálékosan előkészített tudományosnak mondott felkent napokon a negyedik dimenzióban az ankét görbe árnyéka óvatosan eloson a gyors feledés homálya felé ám úgy tűnik ebben az idegen világban vizuális kényszerét nem lelé az ecsethez szokott mester pedig a kiszögelési pontokba bebotlik az ő mélázó ideje is nemegyszer buja művésztelepeken amint nagy zabálások után ott is jókat szellentenek és tüzes szeszektől felkoholva heves párzásokba indulnak a nemek s piros arccal kielégülve hogy a továbbképzés az elvárt módon sikeredett a szürke hétköznapokhoz fásulva hazaindulnak a laikusok többször hátramaradva a romokon kicsit még búgnak s irracionálisan pakolgatják jegyzeteiket majd másnap ki hőzöngését várja ki nyomasztó bűntudatában akkora siket hogy fel sem fogja a kirepülési ünnepeket melyek egyszer még fontosak a statisztikákba
(Megjelentek az Alföld 2018/4. áprilisi számában.)
Borítókép: Aczél Géza az Alföld korábbi szerkesztősége előtt. Forrás: Nagyvizit Aczél Gézánál (Litera), fotó: Valuska Gábor.
Hozzászólások